Rendőrség: Nincs bizonyíték arra, hogy bántalmazták volna a Mi Hazánk egyik politikusát


 Kraff Ildikó    15 márc 2021 : 12:30
 Nincs    Hir

b--nt.jpg

A közlemény szerint maga az érintett is azt mondta, hogy nem történt bűncselekmény.

Cáfolja a rendőrség Dúró Dóra állításait, amely szerint hétfőn a hatóság tagjai bántalmazták volna a Mi Hazánk egyik politikusát. Az országgyűlési képviselő délelőtt közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy „gumibottal váratlanul gyomorszájon ütötték a Mi Hazánk VI. kerületi elnökét, Tanberger Tibort a Vigadó téren, amikor igazoltatása során a kocsijában mi hazánkos szórólapot találtak”. A párt tagjai néhány száz szimpatizánssal együtt a járványügyi helyzet miatt elrendelt lezárások ellen tiltakoztak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság délutáni közleményében leszögezte, hogy az azonnali hatállyal elrendelt vizsgálat során beszerzett adatok a bejegyzésben szereplő bántalmazást nem igazolják – az állítást sem a helyszín közelében működő térfigyelő kamerák felvételei, sem a környéken szolgálatot teljesítő rendőrök elmondása nem támasztották alá.

A közlemény szerint Tanbergerrel többszöri próbálkozásra sikerült felvenni a kapcsolatot. A férfi telefonon történő meghallgatása során igazoltatása körülményeit zavarosan adta elő; még azt sem tudta megmondani, hogy milyen típusú autóval parkolt le a Vigadó téren. A meghallgatás végén kijelentette, hogy sérelmére bűncselekményt nem követtek el, hamisan vádolni pedig senkit nem akar. 

Forrás: 24.hu








A hír megtalálható itt: Hirmondó
https://hirmondo.info/news.php?extend.3